Szóval jelentem, megesett (szó szerint) velem az, ami már sokakkal: nevezetesen babát várok. Még csak a hetedik hétben járok (holnap a nyolcadikban, de ki számolja!?) és ez az egész vadiúj és irtó izgalmas nekem. Még elvileg nem kéne látszania semminek, legalábbis a nagy könyvben ez vagyon megírva. De a nagy könyv egy elmélet, és én nem így érzem.

     Kérem tisztelettel, kénytelen vagyok melltartót hordani. 37 évig nem kellett, de most sajna muszáj. Jó, persze van ebben némi büszkeség is, merthogy 1-2 hete felfedeztem, hogy dekoltázs vonalam is van! Tudjátok, az a hercig kis függőleges vonal két kebel között. Általában ez nem egy olyan nagy dolog, de nekem az, mert merőben újdonság. És ez az egyik abszolút pozitív. (A baba mellett persze, mert szárnyaltam a boldogságtól, mikor megtudtam. A párom is kissé meglepődött, főleg, mikor egy szép vasárnap reggelen széles vigyorral, és a két csíkos teszttel ébresztettem.De már szokja a gondolatot. Legalábbis azt mondja…)

    A negatívum viszont, hogy a hasam is nő. Igen, már most. Pedig elvileg még nem kéne neki. Jó, nyilván belejátszott a karácsony is (véletlenül) meg persze az is, hogy amúgy sem voltam sosem egy törékeny alkat. Nem, valljuk be őszintén, kövér vagyok. De most legalább van rá indokom. Normál esetben ilyenkor (már karácsony után) elnyargaltam edzeni, hogy legalább valamit szépítsek a dolgon, de ez most nem működik. Nem ám, mert olyanra nem mehetek ahol ugrálni kell, olyanra se, ahol hasizom gyakorlatok vannak, az úszás sem jó, mert ott elkaphatok valami fertőzést (meg a francnak van kedve mínusz tizenpár fokban vízbe menni) szóval nagyjából minden kiesett. Bár biciklizni talán mehetnék.Kár, hogy azt alapból gyűlölöm. Szóval szépen gömbölyödöm, és kezdek úgy kinézni, mint Vénusz.

Nem, nem erre a fajtára gondoltam. Azért ennél valami magasztosabbra... 

Na igen, így már mindjárt más. Vele ki is egyeznék, de... sajnos ez a terhesség előtti állapot, amikor edzettebb is voltam (persze kagyló meg egyéb körítés nélkül)...

Most viszont, igen a helyzet az, hogy ha így folytatom, ez a Vénusz lesz rám a legjellemzőbb...

Na jó, kebel téren azért ehhez még fejlődnöm kell.

   Ami az egyebeket illeti, vadul csatáznak bennem a hormonok, meg a lenyelt kaja, és ez mindenféle vicces dolgot eredményez. Legalábbis engem többnyire szórakoztat. Az egyik ilyen az émelygés dolog, ami teljesen általános ebben az időszakban. Szerencsére nálam nem vészes, inkább csak olyan, mintha állandóan böfögnöm kéne, tehát nem zavar. De... próbáltatok már úgy tanítani, hogy közben kisebb böfögéseket próbáltok elfojtani, hogy a gyerekek ne essenek hanyatt a röhögéstől? (Középiskolában tanítok, szóval egy ilyen esetben tuti odalenne a maradék tekintélyem is...) Szóval, vadul magyarázom mondjuk Az ember tragédiája szerkezetét, mikor is, Nemes Böffen Tóbiás közelg (Shakespeare után szabadon).

   Az elfojtás egész jól megy, nem tör ki, viszont azért a hangmagasságom megváltozik. Szóval már vagy két hete úgymond mutálok az órák alatt... Nőnél ez érdekesen nézhet ki, de a diákjaim egyelőre nem szóltak... Nem tudom, hogy illedelmesek, vagy csak ennyire nem figyelnek rám, de már tanítok egy ideje, szóval gondolom az utóbbi. 

      A másik vicces dolog, hogy tényleg képes lettem bármin meghatódni! Korábban ez csak akkor volt jellemző rám, amikor kiderült, hogy lázas vagyok, ezért egy darabig mindig azt hittem, hogy beteg leszek, de aztán rájöttem, hogy nem, ez ilyen. Szóval képes vagyok bármilyen bugyuta reklámon telesírni egy zsebkendőt, és még jól is esik. De ezen a reklámon már előtte is könnyekig meghatódtam...

Szóval ez irtó cuki, ha terhes az ember lánya, ha nem...

Bezzeg a gyerekek félévi eredményeitől nem fakadok könnyekre, pedig attól is lehetne. De a tanári pálya ugye edzetté tesz. És szerencsére még eddig a tananyagban sem volt olyan rész, amitől ne bírtam volna magammal. Legfeljebb Radnóti verseit kicsit nagyobb beleéléssel olvasom.

Szóval ez van most velem. Nagyon várom a február közepét, amikor is letelik az a bűvös első trimeszter, és
a) akkor már elég biztos, hogy a baba nem gondolja meg magát és tényleg anya lesz belőlem, ha el nem szúrom
b) végre mindenkinek elfecseghetem a nagy hírt
c) újra mozoghatok.

De addig csak reménykedem, és maradok a lépcsőjárásnál, meg a mutálásnál...