Meg kell, hogy mondjam, most hogy nem dolgozom, és végre-valahára sikerült kijavítanom az érettségi dolgozatokat is, kicsattanó formában érzem magam. Főleg, hogy most például ráérek délelőtt vizsgálatokra járni, meg fél napot eltölteni kismama napon.

Oké, ez itt a reklám helye

Teljesen megérte elmenni amúgy, volt egy rakat előadás ahol kiokosítottak, nyertem a nyereményjátékon csőrös poharakat a babának, és mellesleg volt ingyen sminkelés és kismama fotózás, úgyhogy sminkeltem és fotózkodtam. Asszem anyai örökség lehet, hogy ha valami ingyen van, az minimum egy próbát mindenképp megér...

Na jó, ilyesmire már csak a sarkak miatt sem vállalkoznék...

Ez mondjuk tényleg megérte. A sminket amúgy nem nagyon kedvelem, ez meg ráadásul az én ízlésemnek végképp erősre sikerült, de a képek valahogy jól sikerültek. Rajtam volt a kedvenc kismama bőrnadrágom, (egy ismerősöm szerint ezzel hatalmas piaci rést sikerült betömniük a világ motorozó kismamáinak körében), egy piros pocikiemelő kismama felső, és valahogy teljesen vállalható és energikus kismamának tűnök a fényképen. Szóval tetszik. Ami nagy szó, mert elég ritkán találok olyan képet, amiről ezt elmondhatom. A legutóbbi tablóképnél például a smink és fotós felállás megegyezett, mégis úgy nézek ki rajta, mintha minimum húsipari szakoktató lennék magyartanár helyett, aki szabad idejében lazán elcipel két választási malacot a vállán. Ebből is látszik, hogy kép és kép között nagy lehet a különbség.

Egy ilyen helyes sityak még hiányozna

Minden esetre annyira le voltam nyűgözve, hogy (miután megköszöntem még egyszer a fotósnak), gondoltam egyet, és kiraktam a képeimet a Facebookra. Elég ritkán teszek ilyesmit, mert túl sok az ex és meglévő tanítvány, de gondoltam ezt most megér egy posztot.

Remélem azért több választásuk volt

Mit ne mondjak, azóta hallatlan népszerűségnek örvendek. Az ismerőseim nagy része okvetlenül tetszést nyilvánít, ész nélkül lájkol, és persze bejegyzést ír. Ha jobban belegondolok, életemben nem bókoltak nekem ennyien, még akkor sem, amikor húsz éves voltam, és 58 kg. És az minden szempontból nagyon, de nagyon régen volt. Annyira, hogy akkor még nem is létezett a Facebook, és az Internet is alig. De ez most lényegtelen.

Ezért aztán úgy gondoltam, hogy összeszedem, miért is jó nagy (és egyre nagyobb) pocakos kismamának lenni.:

1. Soha életemben nem lesz még egyszer olyan, hogy fél év alatt felszedek 6 kg-t, és ezért még meg is dicsérnek. A terhességen kívüli időszakban az ember aggódva stíröli a mérleget, és minden felszedett fél kg után gondterhelten sóhajtozik, majd arra gondol, mi az, amit még nem kéne megennie. Most meg, "kell a babának" címszóval azt és akkor eszem, amit és amikor kedvem van. Helló, tölcséres jégkrém este 10-kor!

Na ugye! Garfield is cuki a pocakjával!

2. Eddig is ügyetlen voltam és mindennek nekimentem, de most ezt is ráfoghatom arra, hogy nem érzem a méreteimet. Amúgy tényleg van némi zavar a testképemben, mert nehezen tudom bemérni mi az a hely, ahová még beférek, és melyik az, ahová már nem... a múlt héten például egy szórakozóhelyen  megfogadtam, hogy többet nem megyek oda a baba születéséig, mert annyira kicsi a WC, hogy egy hónap múlva már valószínűleg beszorulnék, mint dugó az üvegbe. Vagy, mint Micimackó Nyuszi odújába. Mondtam már, hogy szerintem Micimackót tuti egy terhes nőről mintázták? Hasonló a járása, az alkata, és... valljuk be, egy idő után minden póló haspóló lesz.

Szóval így nem akarnék járni...

3. Az emberek valamiért imádják a kismamákat. Lehet, hogy a lájkok egy része is ennek köszönhető. A férfiak lovagiasabbnak érzik magukat, mikor átadják a helyet, a nők a saját gyerekeikre/unokáikra gondolnak, és még a kiskölykök is teli szájjal vigyorognak rám. Mindenki türelmesebb, megértőbb, a hajléktalanok lejmolás helyett arról érdeklődnek, mikor szülök... valahogy egy kismama mindenkiből kihozza az emberi részét. Vagy csak én érzem így?

Nálunk ehhez még szerencsére nem kell propaganda

4. Megszűntek a divatgondok. Már nem érdekel, hogy amit hordok milyen hosszúságú, hogy mit emel ki, hogy trendi-e... egyetlen szempont van, és az leginkább az, beleférek-e még. Korábban simán felvettem olyan ruhát is, ami rettentő kényelmetlen volt, és sok helyen szorított, a szépségnek ára van címszóval, de jelen állapotomban elég vicces lenne ilyesmiken agonizálni. Főleg, mert a melegben már a két számmal nagyobb cipőt is alig tudom felhúzni. Így aztán nem szorít semmi, jól érzem magam a bőrömben, és én lettem a "CUKI KISMAMA" aki jókedvűen hömpölyög mindenfelé. Ld. még egy ponttal feljebb.

Csúcs ez az érzés! És utánozhatatlan :-)

5. És végül, de nem utolsó sorban... az egyik kedvenc mondásom: " Az ember tökéletességre törekszik. A legtökéletesebb forma a gömb. Szóval, még van hová fejlődni..." Most őszintén, leszek valaha még közelebb a gömb formához? Aligha! Így aztán mondhatjuk, hogy egyre tökéletesedem.

Ahogy az is, aki bennem van. Mert persze meg lehet indokolni mindenféle módon, de a legjobb az egészben, hogy van ott valaki, aki egyre nagyobb, vígan rúgkapál, és két hónap múlva egyszer csak itt lesz velem, farkasszemet nézünk ismeretlen ismerősként, és egyszer csak lesz valaki, külön egyéniséggel, akinek én leszek a mamája! Lehet, hogy ez most kissé sziruposan hangzik, de az igazság az, hogy már nagyon várom a nagy találkozást.