Igen, már az utolsókat rúgjuk, mert papír szerint egy héten belül szülök. Az utolsó rúgásokat úgy kell érteni, hogy a baba énbelém, én meg amúgy, mert most már elég erőseket rúg. Fáj! Kicsit Babitsos utánérzés, "S uj fájdalom vett mindkettőn hatalmat: a hal Jónásnak fájt, Jónás a halnak." A dupla talpas rúgásokról nem is beszélve... De azért sem hívom Jónásnak a gyereket :-)

Az érzés hasonló lehet...

Jelenleg a világ kissé beszűkült, gondolom mindkettőnk számára. Ami engem illet, kétszer is meggondolom, hogy kidugjam-e az orromat, mert nem sok minden van, ami megéri, hogy utána meg kelljen másznom a három emeletet visszafelé, arról nem is beszélve, hogy az eddigi boldog, 1,5 órás pisilésmentes időszakok mostanra fél órára rövidültek, és a fél órán belül található megfelelő méretű rötyik száma eléggé korlátozott.

Amikor a kisdolog drámaivá válik...

Általában reggel dől el, mi lesz a napi program, illetve lesz-e egyáltalán. Ha párás a levegő, akkor annyira fulladok, hogy jobb ha ágyban maradok. Ha front is van, akkor a gyerek hatalmasakat rúg belém, lehetőleg egész nap, a hasam meg masszívan kemény lesz, így aztán az ágyban maradok vagy esetleg megyünk szülni a kérdés. Egyéb napokon jól elvagyok, olykor még ülni, sőt mászkálni is tudok. Bár az emberek most már olyan tágra nyitott szemmel és iszonyodva néznek rám, mintha magát a Godzillát várnám. Mi van, ha tényleg? 

Újabb tuti póló az aktuális közhangulathoz...

Persze ennek is megvan a maga előnye. Senki nem akad fenn, ha megkérem, hogy jöjjön házhoz, a maradék dolgokat ezért az oszd meg és uralkodj módszerével mással szereztetem be. A hétfői ctg-n kezembe nyomtak egy újabb " Mit kell hozni a kórházba" jellegű listát, amiben természetesen tök más dolgok voltak, mint abban, amit eddig kaptam a szülésznőtől, így aztán jól elvoltam két napig, mire szinkronizáltam a két listát, megnéztem mi van meg belőle, és mi az, amit még be kell szereztetnem. Most tudtam meg például, hogy külön eldobható pelenkázó alátét is létezik, és ez okvetlenül fontos ahhoz, hogy az ember kórházban szüljön, továbbá, hogy ne merészeljek felbukkanni addig, míg nincs nálam legalább egy mellszívó.

A képen nagyon jól néz ki. Én most azon gondolkodom, talán a vázas hátizsákban elfér a cucc...

Ez utóbbi létjogosultságát többen is megerősítették, megspékelve azzal, hogy anélkül aztán ne is próbálkozzak, mert azonnal begyullad majd a mellem, utálni fogom az egészet, szegény kölyök meg ott éhezik majd... de az ipari fejőgépnél gyengébbel nem is érdemes kezdeni, mert a kézi csak arra jó, hogy leszáradjon a sok macerától az ember lányának a karja. Persze ekkor beleerősített a másik tábor, akik szerint teljesen felesleges, és nem is érdemes ezzel foglalkozni, mert ők sem használták, aztán mégis milyen szépen megnőtt a gyerekük, stb.

Most egy ilyenhez jutottam hozzá egy ismerős jóvoltából

De ami közös a két táborban, hogy mindenki ellát jó tanácsokkal arról, mit és hogyan csináljak majd a cicimmel. Valahogy még sosem volt az életemnek olyan szakasza, amikor ennyire érdekelt volna bárkit is a mellem. Elég érdekes világ ez. De azért remélem majd a kölyköt is fogja, főleg amikor benevezek a "Kinek van működőképesebb tejcsárdája" című anyák közötti versenybe.

Ezen kívül, jobb későn, mint soha alapon kb. három hete vettünk egy új lakást. Február óta keresgéltünk, de csak július elejére sikerült olyat találni, ami jó lehet. 20% -ban én is büszke tulajdonos lettem, és a lakás nagyon szép, és üres, és világos, és felújított, ráadásul a közelben van, szóval minden szép és jó. Azt leszámítva, hogy ugyanúgy harmadik emelet, még az ajtó száma is megegyezik a jelenlegi lakáséval, így aztán azóta sem voltam benne. De tudom, hogy emiatt már nem kell aggódni, a babát meg senki nem gyanúsíthatja meg majd azzal, hogy nem volt gyerekszobája. Már, amint beköltözünk. Majd egyszer.

"Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány"

Addig is lecsaptunk egy családban kerengő bölcsőre, ami most már az ágy mellett van, elpelenkázgatok majd a mosógép tetején, a babacuccok meg... hát egyelőre a nappali közepén találhatók egy nem túl esztétikus halomban. De legalább megvannak.  A későbbi sorsukat még nem ismerem, de reménykedem benne, hogy ez is megoldódik majd valahogy. Eddig is minden megoldódott, és ha már mindenképpen aggódni kell valamin, akkor most azért inkább a szülésen fogok.

De most erre van a legnagyobb esély...

Mert az a helyzet, hogy egyrészt nagyon kíváncsi vagyok milyen is lesz, ha már kint lesz a kisbabám, másrészt viszont félek is egy kicsit. Eléggé kiszolgáltatott helyzetnek tűnik, ahol, bár sok mindent elolvastam hozzá, mégis csak sejtelmeim vannak, mi fog történni.

Valljuk be, ettől senki nem érezni nyugodtnak magát...

Először is, még mindig nem tudom, hogy császár lesz vagy normál szülés. Nyilván jobban szeretném a második változatot, de ebadta kölyke csak nem akar megfordulni. Illetve mocorog ő, időnként még keresztbe is fekszik, meg átlósan, csak úgy nem akar, ahogy kéne. A doki meg dörzsöli a kezét, hogy így bizony császár lesz.

Valami ilyesmi történik bennem is 

Persze vannak mindenféle népi és egyéb praktikák, megpróbálkozhatok azzal, hogy rábeszélem, sőt még babafordító jógapózsort is kaptam, de a helyzet az, hogy túl sok ráhatásom nincs a dologra. Ez most rajta múlik. Így aztán aggódom egy kicsit, de végső esetben bárhogy lesz is, a lényeg az, hogy:
a) egészséges legyen
b) mindketten megússzuk valahogy
c) amúgy meg valahogy csak ki kell jönnie, nem?

És mivel a leleteim továbbra is jók, ő meg vígan rúgkapál, és már legalább 3,5 kg, az első dolog valószínűsíthető. A másodiknak azért a 21. században jó esélyei vannak, a harmadik meg... hát azért az evidens. Szóval no para! Nem sokára véget érnek az utolsó rúgások, és egy teljesen új fejezet kezdődik majd!